Az esti ruhám kiválasztásával elég sok időt elpazaroltam; valahogy egyik sem tükrözte a hangulatomat. A fekete túl sötét, a fehér túl világos... Majd a szekrényem mélyén végre rátaláltam a tökéletes darabra; narancsos színvilágával azonnal a szívembe lopta magát, s egyszerűsége is megragadott. Már vagy 5 éve nem viseltem... 

Nem azért, mert nem tetszett, hanem mert egy olyan ember ajándékozta nekem, aki később rengeteg fájdalmas pillanatot okozott. Az a bizonyos srác, aki egyik napról a másikra szakított velem. De ahogy már korábban is mondtam; a múltamat lezártam. Nincs többé okom arra, hogy egykori emlékeimet a lakás legeldugottabb pontjain rejtegessem. 
Miután végre elkészültem, a fürdőszoba egészalakos tükrében alaposan szemügyre vettem külsőmet. Mivel már negyed óra késésben voltam, nem tartott az egész tovább pár pillanatnál. 
Az utcán Evi már türemetlenkedve várt rám; sok éves barátságunk alatt sem sikerült megszoknia, hogy én vagyok a világ egyik legpontatlanabb embere. De hát Istenem, senki nem lehet tökéletes! 
- Na, és mit találtatok ki? - kiváncsiskodva kérdeztem a lányt, miközben beszálltunk az autómba; alig egy évvel ezelőtt vásároltam ezt a gyönyörű ciklámenszínű Ford Fiestát. Igazi csajos autó, tökéletesen illik a személyiségemhez. 
- Egy karaoke partit! - hangzott el a vidám válasz. 
- Hogy micsoda?! - valahogy én nem lelkesedtem ezért az ötletért; hangom nulla, tánctudásom katasztrófális ebből jó nem sülhet ki. Valószínűleg hülyét fogok csinálni magamból...
- Ugyan már, lazíts egy kicsit! 

Persze, Evi könnyen beszél; ezen a pályán igen tehetséges, mostanában épp azt fontolgatja, hogy jelentkezik valamilyen tehetségkutató műsorba. Neki nem kell tartania attól, hogy beégeti magát az egész társaság előtt. De mit is aggódok én ezen? Az a lényeg, hogy jól mulassak! Néha félre kell tenni a komoly oldalunkat, és egy kicsit megbolondulni...

,, Vannak szavak, melyeket nem mondunk ki; eltemetjük őket a lelkünk legmélyére, s úgy teszünk, mintha soha nem is léteztek volna. De nem hagyják magukat... Mint igazi harcosok, fellázadnak az elnyomás ellen, s kivívják a szabadságukat. Sohasem veszítenek, mindig sikerül a felszínre törniük.

A bölcs megtanulta, jobb mindent őszintén kimondani, mintsem szembefordulni e kegyetlen katonákkal. Én azonban buta, tudatlan kislányként ultimátumot küldtem nekik. Magamba fojtottam az érzéseimet, szerepet játszottam az egész világ előtt, s igyekeztem magammal is elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben van. Persze ez egyáltalán nem müködött... Egyre inkább kezdtem elveszni; olyan volt az egész, mintha egy hatalmas, végeláthatatlan labirintusban szaladgáltam volna, kiutat keresve. Aztán amikor a kétségbeesés szinte teljesen eluralkodott az életemen, egy valóságos jótündér - akit a későbbiekben nevezzünk egyszerűen csak barátnak - kivezetett a reménytelenségből. Most már minden olyan mint régen. Vagy mégsem? Igen, talán egy kicsit boldogabb lettem... Újra rátaláltam a saját utamra, melyhez már foggal körömmel ragaszkodom. Mi történt pontosan? Hogy jutottam ilyen mélyre? A válasz igen egyszerű... A férfi, akit mindennél jobban szerettem, összetörte a szívem. A közös jövőnk helyett álmai állását választotta, amit igen nehéz volt megemészteni. Olyan jól ment köztünk minden; az összes barátunk a tökéletes párt látta bennünk. Aztán hirtelen az egész darabokra hullott... Nem tagadom, kemény időszak volt, de sikerült túllépnem rajta. A múltat lezártam, csak a jövő számít. '' 

Régóta készültem arra, hogy kiírjam magamból ezeket a sorokat;  annyiszor nekiültem már, ám legtöbbször csak a hófehér lapot bámultam. Most végre sikerült... Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor az utolsó mondat végére odatettem a pontot; kicsit tényleg úgy éreztem, sikerült lezárnom egy fejezetet az életemben. Még egyszer utoljára átolvastam gondolataimat, majd egy határozott mozdulattal becsuktam hófehér naplómat, s koromfekete íróasztalom mélyére rejtettem. A mobiltelefonom ebben a pillanatban fülsüketítő hangon csipogni kezdett: üzenetet kaptam. 

,, Szia :) Ma este a csajokkal arra gondoltunk, csapunk egy kis bulit. Van kedved jönni? ''

Tömör és lényegretörő. Evi mindig értett ahhoz, hogy a lehető legrövidebben közölje a mondanivalóját. Őszintén szólva nem igazán volt kedvem csatlakozni hozzájuk, de azért illedelmességből úgy döntöttem, mégis megyek. Ki tudja, talán még valami jó is kisülhet a dologból!