1. Fejezet2012.11.16. 14:10, Vivi
,,Hiába ég a tűz a szívemben, hóvihar van a lelkemben.''
,, Vannak szavak, melyeket nem mondunk ki; eltemetjük őket a lelkünk legmélyére, s úgy teszünk, mintha soha nem is léteztek volna. De nem hagyják magukat... Mint igazi harcosok, fellázadnak az elnyomás ellen, s kivívják a szabadságukat. Sohasem veszítenek, mindig sikerül a felszínre törniük.

A bölcs megtanulta, jobb mindent őszintén kimondani, mintsem szembefordulni e kegyetlen katonákkal. Én azonban buta, tudatlan kislányként ultimátumot küldtem nekik. Magamba fojtottam az érzéseimet, szerepet játszottam az egész világ előtt, s igyekeztem magammal is elhitetni, hogy minden a legnagyobb rendben van. Persze ez egyáltalán nem müködött... Egyre inkább kezdtem elveszni; olyan volt az egész, mintha egy hatalmas, végeláthatatlan labirintusban szaladgáltam volna, kiutat keresve. Aztán amikor a kétségbeesés szinte teljesen eluralkodott az életemen, egy valóságos jótündér - akit a későbbiekben nevezzünk egyszerűen csak barátnak - kivezetett a reménytelenségből. Most már minden olyan mint régen. Vagy mégsem? Igen, talán egy kicsit boldogabb lettem... Újra rátaláltam a saját utamra, melyhez már foggal körömmel ragaszkodom. Mi történt pontosan? Hogy jutottam ilyen mélyre? A válasz igen egyszerű... A férfi, akit mindennél jobban szerettem, összetörte a szívem. A közös jövőnk helyett álmai állását választotta, amit igen nehéz volt megemészteni. Olyan jól ment köztünk minden; az összes barátunk a tökéletes párt látta bennünk. Aztán hirtelen az egész darabokra hullott... Nem tagadom, kemény időszak volt, de sikerült túllépnem rajta. A múltat lezártam, csak a jövő számít. ''
Régóta készültem arra, hogy kiírjam magamból ezeket a sorokat; annyiszor nekiültem már, ám legtöbbször csak a hófehér lapot bámultam. Most végre sikerült... Hatalmas kő esett le a szívemről, mikor az utolsó mondat végére odatettem a pontot; kicsit tényleg úgy éreztem, sikerült lezárnom egy fejezetet az életemben. Még egyszer utoljára átolvastam gondolataimat, majd egy határozott mozdulattal becsuktam hófehér naplómat, s koromfekete íróasztalom mélyére rejtettem. A mobiltelefonom ebben a pillanatban fülsüketítő hangon csipogni kezdett: üzenetet kaptam.
,, Szia :) Ma este a csajokkal arra gondoltunk, csapunk egy kis bulit. Van kedved jönni? ''
Tömör és lényegretörő. Evi mindig értett ahhoz, hogy a lehető legrövidebben közölje a mondanivalóját. Őszintén szólva nem igazán volt kedvem csatlakozni hozzájuk, de azért illedelmességből úgy döntöttem, mégis megyek. Ki tudja, talán még valami jó is kisülhet a dologból!
|